Azt gondolom, ez a téma minden embernek nagyon kényes pont, ezért olyan nehéz megfogalmazni a gondolatainkat, érzéseinket. Ez egy nehéz időszak minden ember életében, főleg ha az egyik barátunkról, hozzátartozónkról van szó éppen.
Sokan az elengedéssel azonosítják ezt, erről is szól a már anekdotának számító szólás: „ha szeretünk valakit, azt el kell engednünk”. Ezt külső szemmel nagyon könnyű megítélni, de senki nem tudja, milyen ez az érzés, amíg meg nem tapasztalja a saját bőrén. Ilyenkor min-denkinek szüksége van valakire, aki segít mindenben és tartja benne a hitet. Fontos, hogy ne szigetelődjünk el a külvilágtól, és éljük tovább az életünket, amennyire ez lehetséges. Erre egy aktuális példával élnék, Uwe Gensheimer német kézilabdázó a 2017-ben lezajló világbajnokság előtt 2 nappal veszítette el az apját és a nyitónapon 13 gólt lőtt a magyar válogatottnak. Ez jól mutatja, hogy minden azon múlik, hogy túllépjünk a dolgon és min-den meg fog oldódni. Ez a világ rendje, nem tud senki semmit tenni ellene, bármennyire is szeretne.
Csak a közhelyek maradnak mentségnek, „majd minden jobb lesz”, „az idő minden sebet begyógyít” stb. Ezek az üres szavak nem fejezik ki, hogy a szenvedő fél mit él át ezekben a helyzetekben.
Soraimat zárva szeretném őszinte részvétemet kifejezni a Szinyei Merse Pál gimnázium busz-balesetében életüket vesztő, valamint megsebesülő emberek és családjuk részére.
Kosik Balázs